Drága Védencek!
Halihóóó, drágák! Bocsánat a sok
késésért, és azért, mert ilyen rövid, DE tartalmas, nagyon, pluszba meg, nehéz
volt megírni. Én már nagyon is jól ismerem az angyalokat, démonokat, viszont
mikor elkezdtem ezt a részt, szinte egy fontos dolog sem tudom jutott az
eszembe, szóval beletelt egy időbe, még rájöttem a legtöbbre. Imádom a
memóriámat!
A másik dolog, amiről beszélni szerettem volna veletek, az az,
hogy KETTŐFUCKINGEZER-EGYSZÁZ A MEGTEKINTÉSEK SZÁMA. WOHOOO! Nagyon
szeretlek benneteket, komolyan, halálra szorongatnálak mindannyiótokat,
ráadásul két díjat is kaptam, nem is olyan rég, szóval köszönöm mindent!♥
A következő rész valószínűleg, majd csak karácsonykor lesz olvasható, rmeélem
kibírjátok majd addig! Jó olvasást!
U.i.: Bocsánat a hibákért!
Őrangyali démonHeart By Heart |
Az órámra pillantottam. Hajnali kettő. Visszanéztem a betolakodóra, majd az időt mutató kütyüre, és végül ott állapodott meg a szemem, ahol eddig volt. Az agyam is kattogni kezdett, de bármennyire is erőlködtem nem találtam a megfelelő választ arra a kérdésre, hogy mi a francot keres Ő itt, arra meg végképp nem, hogy hogy a fenébe jött be? Gyilkosan kezdtem vizslatni, hátha megtörik, és mindent elmond, de semmi. Állta a tekintetem. A legrosszabb nem is az volt, hogy ő is dühösen tekingetet volna rám, sőt, semmi ilyet nem tett. Helyette inkább nyugodt volt. Nyugodt. Hogy...Hogy lehet ilyenkor nyugodt? Betört a házamba, fel is jelenthetném!
- Nem tennéd meg – szólalt
meg hirtelen, amivel a frászt hozta rám. Nem is suttogott, normál hangerőn
beszélt, mintha tök oké lenne, az hogy a nagyon reggeli órákban meglátogatott.
- Mit
keresel itt? – tettetem úgy, mintha előző kijelentését meg sem hallottam volna.
Elmosolyodott, de az a mosoly. Édes Istenem. Messzebb húzódtam tőle.
- Befejezem,
amit nem tudtam – adta meg a választ.
- Hajnali kettőkor? Normális vagy? – ha nem lett volna ilyen késő, vagy inkább korán, hangosan a képébe röhögtem volna, de e helyett hangom hasonlított egy felháborodott suttogásnak, mint egy hitetlen kacagásának.
Ez nem normális, sőt egyenesen őrült. Pont most? Pont most, miután rohamom volt, valószínűleg miatta? Még alig telt el egy nap! Nem állnék rá készen, érzem. Mondjuk, ezekről Ő nem tudhat semmit. Ezek a borzalmak akkor kezdődtek, mikor elhagytam az árvaházat. De, ha mégis igazat mond a kilétéről, akkor csak tudja, nem?
Badarság. Ezt most azonnal verd ki a fejedből.
Akármennyire próbáltam ellenállni a gondolatnak, hogy a fiú csak nagyot lódított valódi kilétéről, vagy csak valami agybajban szenved, egy részem, nagyon, nagyon, nagyon mélyen hitt abban, hogy igaza van. Nem tudtam, hogy melyikre hallgassak, és ez felidegesített.
- Hajnali kettőkor? Normális vagy? – ha nem lett volna ilyen késő, vagy inkább korán, hangosan a képébe röhögtem volna, de e helyett hangom hasonlított egy felháborodott suttogásnak, mint egy hitetlen kacagásának.
Ez nem normális, sőt egyenesen őrült. Pont most? Pont most, miután rohamom volt, valószínűleg miatta? Még alig telt el egy nap! Nem állnék rá készen, érzem. Mondjuk, ezekről Ő nem tudhat semmit. Ezek a borzalmak akkor kezdődtek, mikor elhagytam az árvaházat. De, ha mégis igazat mond a kilétéről, akkor csak tudja, nem?
Badarság. Ezt most azonnal verd ki a fejedből.
Akármennyire próbáltam ellenállni a gondolatnak, hogy a fiú csak nagyot lódított valódi kilétéről, vagy csak valami agybajban szenved, egy részem, nagyon, nagyon, nagyon mélyen hitt abban, hogy igaza van. Nem tudtam, hogy melyikre hallgassak, és ez felidegesített.
- Még
mindig nem hiszel nekem? Azok után, amiket mondtam? Nem is tűnik fel neked,
hogy a gondolataidra válaszolgatok éppen? Ugyan már, Faith! Hihetetlen vagy! –
enyhén kiborult. A szemében furcsa feketeség jelen meg, amit nem tudtam hova
tenni. Ijesztő volt, ahogy bekebelezte az látószervét, de amikor lenyugvás kép
sóhajtott egyet, eltűnt. Majdnem hátraestem a meglepődéstől. Ezt hogy?
- Ja.
Köztük ezt is meg kéne beszélnünk – mutogatott az íriszei köré, majd közelebb
jött, miközben én egyfolytában hátráltam. Nem tetszik ez nekem, de nem ám. Fura
volt a közelsége, és túlságosan rémisztő. Nem bírok rá már ugyanolyan szemmel
nézni, mint régebben – Nyugi, nem foglak lecsókolni, csak kérlek, ne félj
tőlem! – hangjában volt valami, ami nem hangzott túl biztatóan.
Mintha Ő sem lenne teljesen biztos abban, hogy tényleg nem kéne tartanom tőle.
Levette a cipőjét, majd befeküdt mellém. Egyszerre lepődtem és botránkoztam meg. Mit képzel ez magáról? Nem vagyok olyan, aki mindenkit ráenged az ágyára. Az egy szent hely. Legalábbis, a rémálmok előtt még annak számított. Most? Inkább ijesztő és használhatatlan. Na, jó. Talán annyira nem használhatatlan. Belepirultam ebbe a gondolatomban. Fél szemmel láttam, ahogy Conor a szemét forgatja. Legszívesebben hozzávágtam volna a párnám.
Felült, majd úgy nézett, mint egy kutya, aki a gazdájától kérne engedélyt arra, hogy elmehessen mókusra vadászni. Ha igaz, amit magáról állít, akkor tényleg Ő az a házőrző, akinek vigyáznia kell a tulajdonosára, bármi áron. Tudom, furcsa egy hasonlat, de ez jutott róla eszembe.
Felsóhajtottam, miközben a helyzetet mérlegeltem. A múltkor még habozás nélkül, oké nem olyan sok habozással egyeztem bele, most meg, inkább elutasítanám. Bevallom, hogy félek. Rettegek attól, hogy megint rohamom lesz, ráadásul előtte. Már amúgy is nehezebben vettem a levegőt, nem kell az nekem, hogy egyáltalán ne jusson bele a tüdőmbe. Különben is. Mitől lesz nekem akkor jobb, ha megtudom, hogy ki is ő? Hiába szeretek olvasni, nem akarok egy természetfeletti világban ragadni főszereplőként, ám mire erre rájöttem már késő volt. Lassan, bizonytalanul bólintottam. Szeme felcsillant, és egy mosoly ragadt az ajkaira, de azt azonnal letörölte, miután meglátta a ”nem túl biztos” arckifejezésemet. Közelebb húzódott, majd megfogta a karom. Felkészültem a kellemetlen érzésre, amely a cselekedete hatására fog rám esni, de más történt. Melegség járta át a karom, ami később az egész testemet beborította. Megkönnyebbültséget hozott, de annyira, hogy nevetni támadt volna kedvem, és cigánykerekezni. Egy hatalmas mosoly került az arcomra. Nem is foglalkoztam azzal, hogy akkor miért hatott rám pozitívan a tapintása. Boldognak gondoltam magam.
- Nos, ha megígéred, hogy hinni fogsz nekem, elkezdeném a ”mesélést” – az utolsó szót idézőjelbe tette, hiszen, ez neki nem valami tündérmesének számított, ez számára a színtiszta igazság volt, amiről azt akarta, hogy nekem is ugyanolyan véleményem legyen.
- Megígérem – önkénytelenül csúszott ki a számon, tovább akartam volna gondolni, még mielőtt beleegyezek vagy elutasítom az ajánlatát, de ez a boldogsághormon löket teljesen beködösítette az agyamat, viszont mikor kezei elengedték az enyémeket, visszatértem a valóságba. Legalábbis egy ahhoz hasonló világba.
Levette a cipőjét, majd befeküdt mellém. Egyszerre lepődtem és botránkoztam meg. Mit képzel ez magáról? Nem vagyok olyan, aki mindenkit ráenged az ágyára. Az egy szent hely. Legalábbis, a rémálmok előtt még annak számított. Most? Inkább ijesztő és használhatatlan. Na, jó. Talán annyira nem használhatatlan. Belepirultam ebbe a gondolatomban. Fél szemmel láttam, ahogy Conor a szemét forgatja. Legszívesebben hozzávágtam volna a párnám.
Felült, majd úgy nézett, mint egy kutya, aki a gazdájától kérne engedélyt arra, hogy elmehessen mókusra vadászni. Ha igaz, amit magáról állít, akkor tényleg Ő az a házőrző, akinek vigyáznia kell a tulajdonosára, bármi áron. Tudom, furcsa egy hasonlat, de ez jutott róla eszembe.
Felsóhajtottam, miközben a helyzetet mérlegeltem. A múltkor még habozás nélkül, oké nem olyan sok habozással egyeztem bele, most meg, inkább elutasítanám. Bevallom, hogy félek. Rettegek attól, hogy megint rohamom lesz, ráadásul előtte. Már amúgy is nehezebben vettem a levegőt, nem kell az nekem, hogy egyáltalán ne jusson bele a tüdőmbe. Különben is. Mitől lesz nekem akkor jobb, ha megtudom, hogy ki is ő? Hiába szeretek olvasni, nem akarok egy természetfeletti világban ragadni főszereplőként, ám mire erre rájöttem már késő volt. Lassan, bizonytalanul bólintottam. Szeme felcsillant, és egy mosoly ragadt az ajkaira, de azt azonnal letörölte, miután meglátta a ”nem túl biztos” arckifejezésemet. Közelebb húzódott, majd megfogta a karom. Felkészültem a kellemetlen érzésre, amely a cselekedete hatására fog rám esni, de más történt. Melegség járta át a karom, ami később az egész testemet beborította. Megkönnyebbültséget hozott, de annyira, hogy nevetni támadt volna kedvem, és cigánykerekezni. Egy hatalmas mosoly került az arcomra. Nem is foglalkoztam azzal, hogy akkor miért hatott rám pozitívan a tapintása. Boldognak gondoltam magam.
- Nos, ha megígéred, hogy hinni fogsz nekem, elkezdeném a ”mesélést” – az utolsó szót idézőjelbe tette, hiszen, ez neki nem valami tündérmesének számított, ez számára a színtiszta igazság volt, amiről azt akarta, hogy nekem is ugyanolyan véleményem legyen.
- Megígérem – önkénytelenül csúszott ki a számon, tovább akartam volna gondolni, még mielőtt beleegyezek vagy elutasítom az ajánlatát, de ez a boldogsághormon löket teljesen beködösítette az agyamat, viszont mikor kezei elengedték az enyémeket, visszatértem a valóságba. Legalábbis egy ahhoz hasonló világba.
Sóhajtott egyet, majd a
hajába túrt. Az a mozdulat vagy 4124451 lány nyálát csorgatta volna ki, de nem
az enyémet, nem ebben a helyzetben. A félelem kezdett visszatérni. Ugyan eléggé
gyenge volt, de idő múltával erősebb lesz, tudom.
- Igazából fogalmam sincs, hogy hogyan
kezdjem – mondta pár perc gondolkodás után – Kezdjük a szüleidnél. Mint már
mondtam, nem egy sima autóbalesetben haltak meg. Megölték őket a Lélekvadászok. Tudom,
hogy furcsán hangzik ez a név, de nincs mit tenni, ők így nevezik magukat, ám
amilyen hülye nevük van, olyan gonoszak is. Mindenkit képesek megölni, aki az
útjukba kerül, vagy aki azt állja. A céljuk azt, hogy Angyalt öljenek, és
elvegyék a lelküket, csupán gyerekes bosszúból. A vadászok már a 11. század óta
léteznek, ősük és teremtőjük egy bizonyos Jerome Agnolotirailleur. Tudott
az Őrangyaláról, ám arról nem tudott, hogy nem segíthet neki megölni a falu
legrangosabb emberét. Ahogy az őrök lefogták, és elvitték, megesküdött, hogy
meg fogja ölni az Angyalokat, ettől egyig, és be fogja gyűjteni a lelküket. Az
akasztására várva, a cellájában, megjelent előtte az angyal, aki cserbenhagyta,
de ahelyett, hogy meghallgatta volna a magyarázatát, az őr által elvett tőrrel
megölte, de az angyal nem halt meg. Rosszabb dolog történt vele. Démonná
változott. Azt is rögtön elmondom, hogy mit jelent, de előbb befejezném ezt.
Szóval. Miután a démont is megölte, felhasított karjába egy kardot vésett,
amibe a fenevad vérét csöpögtette. Ezzel megátkozta a saját vérvonalát. A
gonoszságtól és a vadságtól vezérelve, kitört a börtönéből, majd elmenekült egy
távoli helyre. Közel 150 gyermeket nemzett, és 40 felesége volt. Mára már a
világ minden táján követik családi ”hagyományát”. Nemcsak Amerikában, de minden
államában, és városában megtalálhatóak. Ahol emberek vannak, ott vadászok is
élnek. Pont úgy, mint
Őrangyalok. Minden személynek van egy, kivéve akkor, ha már elveszítette.
Születésükkor jelenünk meg nekik először, és lehetőleg utoljára. Segítünk
nekik döntést hozni, és megvédjük őket a rossztól, remélhetőleg, legalábbis.
Aki nem tartja be a szabályokat örök kárhozatra lesz ítélve. Az emberek őrangyalai általában az ellenkező neműek, hiszen azt mutatják be,
hogy milyen lenne, ha, a te esetedben, fiú lennél. Az életünk teljesen
ellentétes, a jellemünk és az ízlésünk mégis nagyjából ugyanaz, talán egy kicsit eltérő,
persze, mint mindenhol, itt is vannak kivételek. Akkor
halunk meg, mikor a védenceink, ám rosszabb esetben, előbb. Ha a védenc a
Mennybe jut, az őrangyala megy vele, ha pedig a Pokolba, az angyal
lelketlenségre lesz ítélve. Mindent látok, amit te látsz, mindenre emlékszem, amire te emlékszel, még többre is, mindenhol
ott vagyok, ahol te vagy, még akkor is, ha emberi formában vagyok, viszont még
mielőtt megkérdeznéd, a jövődet nem tudom, szóval ne kérdezgesd azt, hogy hány
gyereked lesz Rileytól! A családom, a házam, minden, ami Conor Salvethez
tartozik, csak illúzió, egy olyan, ami még véletlenül se mutatná meg az
igazságot, még neked se. Senki sem tudja, hogy mi van a ”palotám” helyén,
ahogyan te nevezted. Ha már az illúzióknál tartunk…Gondolom megfordult már az a
fejedben, hogy hogyan lehetek egyszerre két helyen. Na, ez egy remek kérdés,
remek válasszal. Sehogy. Az, hogy máshol vagyok, csak egy látszat, igazából
mindig melletted vagyok. Kivéve, ha tényleg máshol akad dolgom. Akkor is látom,
amit te, meg érzem is, tulajdonképpen olyan, mintha melletted lennék. Ilyen
csodálatos ez a dolog. Átérzem azt, amit te, és segíteni tudok a fájdalmaid
csökkentésében. Tudom, hogy megérezted az érintésemet, mikor rohamaid, vagy
rémálmaid voltak, és igen tudok a betegségedről, és azt is tudom, hogy mitől
van. De arra majd délután rátérünk, most beszéljünk rólam! – egy csintalan
mosoly ült ki az arcára, miközben hátradőlt ültéből.
- Miért mi lesz délután?
- Elmesélem a saját történetedet, ott ahol
elkezdődött. A háznál találkozunk! De, most térjünk át egy nagyon fontos
dologra, ami miatt rémálmaid vannak. Tudod, ha egy embert próbálnak megölni,
akkor a teste meghal, a lelke pedig sértetlenül elhagyja a testét. Az
őrangyaloknál nem így van. Nekik nincs testük, amit meg lehet semmisíteni, az
egyetlen sebezhető részük a lelkük, viszont azt nem egyszerre veszítik el. Nem
az van, hogy nem tudják egyszerre meggyilkolni őket, mert tudják, csak ahhoz
hatalmas erőfeszítés kell, és még erősebb fegyverek. Viszont ha ez egy kicsit
is sikerül nekik, akkor az az angyal, nem lesz többé angyal, legalábbis nem
teljesen. A lelke helyére gonoszság kerül, olyan mértékben, mint amennyit a
jóságából elvesztett. Ez nem azt jelenti, hogy gonoszsága miatt gyilkolni fog,
meg ilyenek. Csak nehezebb visszatartani azokat a hajlamokat, amik arra
ösztönöznek, hogy kinyírj bárkit is. Minél kisebb darab van a lelkedből, annál
hamarabb omlanak le a gátak, amik magukkal viszik azt az akaraterőt egy életre.
Onnantól már csak egy éhes gyilkos vagy. A démonok állandóan vérre szomjasak, a
szó legszorosabb értelmében. A nap minden percében éhesek, szomjasak mondhatod
bárhogy, de mikor megkapják a vért, amit akarnak, csak még jobban akarni
fogják, mivel az nem elégíti ki a vágyaikat, pont ellenkezőleg. A démonok szeme teljesen fekete, pont, mint az enyém volt. Ez azért van,
mert nekem is elvették a lelkem egy részét. Ezért van az, hogyha nem fogom
vissza magamat, és megérintelek, akkor te rosszul leszel, meg minden, amitől
rosszul leszel, és velem kapcsolatos, az emiatt van. A démonok az angyalok
ellentétjei. Nincsenek olyanok, hogy fekete szárnyúak, csak a regényekben –
abba hagyta a beszédet, majd ránézett az órára. Mintha apró sokkot kapott
volna. Követtem a tekintetét. A kijelző pont akkor váltott át fél ötre. Na, ma
sem alszunk sokat! Kissé csalódottan sóhajtottam. Tovább akartam hallgatni, még
az igaz meséjét, melynek én is a részese leszek holnap. Készen állok én arra,
hogy megtudjam mi is történt, aznap, mikor a szüleim meghaltak? A válasz egy
egyszerű nem. Mondjuk ezt kivételesen pánik roham nélkül, sőt a kezdeti
parázásomhoz képest, izgatottan hallgattam Conort. Mint egy kis gyerek
édesanyja szavait, miközben a lefekvés előtt mesél neki. Viszont ez most más volt. Most nem rólam, vagy a múltamról volt szó, hanem Conorról,
és a természetünk feletti, igaz világról. Furcsa mód, hittem neki, mindennel
kapcsolatban, nem kételkedtem benne egy cseppet sem, pedig lett volna miért,
mégsem tettem. Tudtam, hogy az igazságot mondja. A két ellenséges oldalam
abbahagyta a harcot, majd boldogan, kezet rázva, egyeztek meg abban, hogy
mostantól hinni fognak a fiúnak, bármit is mond. Bármit. Hiszen mégis Ő az én
Őrangyalom.
Gondolom meghallotta ezt a gondolatmenetemet, mert egy
széles mosoly terült el az arcán.
- Jó éjt, Picur! – állt fel, egy puszit
nyomott a homlokomra, majd eltűnt a szoba sötétségében. Időm se volt
rácsodálkozni, hogy mégis miféle fekete mágia volt ez, olyan hamar nyomott el
az álom, ám mielőtt lecsukhattam volna a szememet egy lágy suttogás azt üzente,
hogy „Örökké vigyázni fogok rád.”
Drága Ari!
VálaszTörlésElőször is elnézést szeretnék kérni, hogy ennyit késtem, de tudod, a vizsgák lefoglaltak (két ünnep között még lesz vizsgám)....... Meg kell mondanom, nagyon tetszett a fejezet! Nagyon bírtam, amikor Connor csak úgy megjelent a lánynál, bírom a srácot. Remélem, majd a végén vele fog összejönni Faith. :)
Rengeteg dolgot megtudhattunk mind az Őrangyalokról, mind a démonokról. Nekem nagyon tetszett, ahogy Connor elmondott mindent a lánynak. Az is aranyos volt, hogy Faith akaratlanul is azt mondta, hogy megígéri, hogy hisz neki. Annyira cukik voltak! :) A vége pedig nagyon jóra sikeredett. Az egész fejezet úgy volt tökéletes, ahogy. Szerintem telitalálat! :) Irigyellek, hogy ilyen hosszúságú részeket írsz, én nem bírnék ennyit írni egyhuzamban. Remélem, hamarosan hozod a folytatást!
További csodálatos napot kívánok drága!
Puszi, Arika
Drága Arika!
TörlésNem kell bocsánatot kérni. A lényeg az, hogy nyomot hagytál magad után. Már nem tudom hányadszorra mondom el, de nagyon drukkolok! Ügyes legyél ám! :)
Nagyon köszönöm a dicséretet, igazán jól esett/esik. Én is nagyon szeretem Conor karakterét, nem gondoltad volna, mi?
Hát azért nem mindent, még egy elég fontos rész kimaradt az "útbaigazításából", de aróól majd csak a következő részben lesz szó.
Igazán köszönöm kedves szavaid, komolyan piroskássá változtattad az arcom!
Szerintem ez a rész pont rövidke lett, de azért örülök, hogy hosszúnak tűnt :)
24-én érkezik!
További remek napot névrokon!
Ari xx